Mese k�t kisl�nyr�l, a s�rr�l �s a vir�gokr�l


Egyszer volt, hol nem volt, k�t kisl�ny elment az erdõbe vir�got szedni.
Ahogy mentek, s�t�tt a nap, nevetg�ltek �s futk�roztak �r�m�kben.
�lvezt�k egym�s t�rsas�g�t �s a term�szet szabads�g�t.
�m hirtelen beborult felett�k az �g �s szakadni kezdett az esõ.
A kisl�nyok m�r nagyon bent voltak az erdõben �s megijedtek.
Mindkettõ beh�z�dott egy-egy odvas f�ba, mindegyik a mag��ba.
Ott v�rt�k meg, am�g el�ll az esõ.

Az esõz�s ut�n sarass� �s mocsarass� v�lt a talaj.
Az egyik kisl�ny elindult megkeresni a m�sikat.
Ahogy szaladt, elcs�szott �s elesett. M�g a f�le is saras lett.
Mag�val nem t�rõdve felkelt �s sietett megkeresni elveszett t�rs�t.
Amikor megtal�lta õt, l�tta, hogy be van szorulva az od�ba �s nem tud kij�nni, ez�rt beny�jtotta kez�t:
- Fogd meg a kezem! - mondta.
- De hiszen te csupa mocsok vagy! Nem fogom meg, mert �sszesarazom magam vele.
- Igen, tudom, hogy koszos vagyok, de semmi bajom. Majd otthon anyu megf�rdet.
- De az �j ruh�csk�mat is �sszesarazod. Ne �rj hozz�m.
- V�rnak odakint a vir�gok! K�rlek, gyere ki. A kedvem�rt.
- Nem kellenek a vir�gok.
- Neked adom azokat a vir�gokat is, amit magamnak szedtem volna. K�rlek...
- Nem b�nom.
Erre amaz megragadta a sz�p �j ruh�j�n�l fogva �s kih�zta a keskeny od�b�l.

Az �ton hazafel� m�r nem sz�m�tott az elõbb m�g durc�s le�nyk�nak a s�r �s a piszok, mert az egy�tt leszedett vir�gok �r�me elfeledtette vele.
�s amikor haza�rtek, �desanyja m�r v�rta õt egy forr� te�val.
- Anyu, ezt neked szedt�k - fakadt s�rva. - Ne haragudj, ha t�nkretettem az �j ruh�csk�mat. - �s elmes�lte a t�rt�netet.
�desanyja k�nnyekre fakadva �t�lelte õt. A s�r nem �rdekelte.
- Most l�tom csak igaz�n, mennyire szeretsz engem. Tess�k, neked adom az �n legszebb ruh�mat.
�s miut�n megf�rdette, r�adott egy m�sik, sokkal szebb ruh�t.
Kis bar�tnõje pedig �r�mmel t�rt haza. S �gy tûnik, �res k�zzel, de mi tudjuk az igazs�got.
Lehet, hogy m�g meg is szidt�k �rte, nem tudom, de õt ez m�r nem �rdekelte.



Val�ban, jobb adni, mint kapni. S ez, tal�n megvallhatjuk, a megbocs�t�sra is igaz:

Ne l�gy f�l�tt�bb igaz, �s ne b�lcselkedj f�l�slegesen: mi�rt pusztuln�l bele?!
(Pr�dik�tor k�nyve 7,16.)