Szerző: G. F. Dempster
G.F.Dempster, híres angol író
és igehirdető írja egyik könyvében:
Vasárnap délután történt. London egyik
legszegényebb negyedében egy nagy összejövetelen kellett beszélnem. Ha
férfiakhoz szólok, gyakran gondolok a feleségükre is. Így történt, hogy
igehirdetésem közben hirtelen ötlettől vezérelve a következőket mondtam:
- Férfiak! Most egy
pillanatra eltérnék a témánktól és személyes tanácsot szeretnék adni. Ma
határozzátok el, hogy az összejövetel után kivételesen egyenesen hazamentek. És
miközben otthon a teát isszátok, jól nézzétek meg a feleségeteket és
próbáljátok meg olyannak látni, amilyen akkor volt, amikor elkezdtetek
udvarolni neki. Utána kerüljétek meg az asztalt és csókoljátok meg!
Majd folytattam a beszédemet
és nem gondoltam többet a jószándékú tanácsra.
Egészen a legutóbbi napokig.
Nemrégen ugyanis épp az
irodám felé tartottam, amikor az utca túloldalán egy férfit láttam meg, aki
élénken integetett felém. Vártam, amíg át tudott jönni a zebrán.
- Uram - mondta komoly hangon
- szép kis ügybe kevert.
- Én? Magát?
- Igen, ön!
- De hiszen én nem is
ismerem. Kicsoda ön tulajdonképpen?
- Annak semmi köze a
dologhoz, hogy ki vagyok. De szép kis históriába kevert.
- De hogyan? Miért?
Még mindig halálosan komolyan
nézett rám:
- Nem emlékszik, hogy mit
mondott West Hamben a férfiösszejövetelen? -
kérdezte.
- Dehogynem.
- Jó, én is ott voltam, és
nem emlékszik már, hogy mit mondott?
Gondolkoztam.
- Azt hiszem, hogy Isten
szeretetéről beszéltem.
- Igen. És nem emlékszik már,
hogy még mit mondott?
Ez már nem jutott eszembe, és
meg is mondtam neki.
- Nem emlékszik, hogy azt
mondta, menjünk egyenesen haza és jól nézzük meg a feleségünket?
- Ja, igen, most jut eszembe,
de ez okozta volna a bajt?
- Igen, ugyanis megtettem.
- És mi történt?
- Először még valamit el kell
mesélnem önnek. Tehát amikor kijöttünk az összejövetelről, egy páran ott
ácsorogtunk és azt mondtuk, hogy igaza van, otthon kell elkezdeni. Nem mondtam
a többieknek, mit határoztam el, de azt gondoltam, hogy hazamegyek és megteszem,
amit mondott. Tehát ahelyett, hogy még sokáig beszélgettünk volna, mint
általában, és a beszédet és az igehirdetőt kritizáljuk, rögtön hazamentem, és
amikor hazaértem, a tea már kész volt. Tehát leültem és jól megnéztem a
feleségemet. Uram, micsoda megrázkódtatás! Megpróbáltam ugyanis elképzelni,
milyen csinos volt akkoriban, amikor elvettem feleségül. Sok mindent ígértem
neki, és keveset vagy semmit nem tartottam meg belőle. 14 éven keresztül csak
csalódások, gondok, szegénység és munkanélküliség jutott neki velem együtt, és
sok szívtelenséget is kapott tőlem. Mindez nyomot hagyott az arcán, ezért
döbbentem úgy meg.
- És - kérdeztem - mi történt
aztán?
- Aztán felálltam,
megkerültem az asztalt és megcsókoltam. De ő csak hátrált, és pofonütött.
- És mit tett ön?
- Uram, ebben a pillanatban
eszembe jutott, hogy egy másik alkalommal azt mondta, hogy tartsuk oda a másik
arcunkat is, ezért mégegyszer negcsókoltam. Még egy pofont kaptam és feleségem
így szólt: Mi történt veled? Megpróbáltam elmondani, mit mondott nekünk az
összejövetelen - mindenre már nem emlékeztem, de a gyerekek is hallották, és
most el akartam önnek mondani. Újra elkezdtük szeretni egymást, az egész
család. A kicsik most újra járnak vasárnapi iskolába, és a feleségemmel mi is
olyanok vagyunk, mint a gyerekek, mert mindketten szeretjük Istent. Uram, jó
tudni, hogy Isten megbocsátott, és mi is megbocsátottunk egymásnak.
Biztosíthatom, szükségem volt rá, mert jó asszony a feleségem.
Ezt a történetet három
oldalról hallottam, az apától, az anyától és a legidősebb fiútól. Kikérdeztem a
gyereket a részletekről, és elmesélte, hogy amikor apja 'sokkot' kapott, az
első hatás hihetetlen csodálkozás volt.
- Még sohasem láttam, hogy az
apám megcsókolja anyámat. Egyszerűen nem akartam elhinni. Nem tudtam, mi
történt vele. De amikor anyám pofonütötte, és ő nem ütött vissza, majd
hanyattestem.
Megdöbbenését meg tudtam
érteni.
- Igen? És utána mit
gondoltál?
- Tudja, hallottam, hogy mit
mondtak, és ha már akkor megtettem volna, amit ma megtettem (szívét és életét
egészen komolyan Istennek adta), akkor, azt hiszem, nagyon sok keserűséget
megspórolhattam volna magamnak.
(Ez egy 13 éves gyerek
filozófiája, akit Isten Szent Szelleme megvilágosított.)
(Evangéliumi életképek c.
könyvből)
|