MAGYAR VAGYOK

                        Pósa Lajos

Magyar vagyok, magyar; magyarnak születtem,

Magyar nótát dalolt a dajka felettem,

Magyarul tanított imádkozni anyám

És szeretni téged, gyönyörű szép hazám!

Lerajzolta képed szívem közepébe;

Beírta nevedet a lelkem mélyébe,

Áldja meg az Isten a keze vonását!

Áldja meg, áldja meg magyarok hazáját!

Széles e világnak fénye, gazdagsága

El nem csábít innen idegen országba.

Aki magyar, nem tud sehol boldog lenni!

Szép Magyarországot nem pótolja semmi!

Magyarnak születtem, magyar is maradok,

A hazáért élek, ha kell meg is halok!

Ringó bölcsőm fáját magyar föld termette,

Koporsóm fáját is magyar föld növelje!

            A HAZÁÉRT

                        Pósa Lajos 

Isten, ki szemedet mindig nyitva tartod,

Még a féregtől se fordítod el arcod,

Látod a jövendőt csakúgy, mint a múltat,

Bölcs gondoskodásod soha el nem múlhat,

Nemzetek sorsát intézed egedbűl,

Vezeted napfényen, árnyékon keresztül:

Függjön tekinteted a mi szép hazánkon,

Minden porszemére tőled áldás szálljon!

Te tudod legjobban: drága föld ez nékünk,

Minden talpalatját megáztatta vérünk.

Őseink porából fakad itt a fűszál,

Végig a levegőn az ő sóhajuk száll.

Századok keservét hordozza a szellő,

Honfigyász az égen a fekete felhő,

Tisza, Duna, Sajó könnyeinkből támadt –

Óh nagy Isten, áldd meg a mi szép hazánkat!

Hamvaikat őrizd, kik a honért haltak,

Parancsolj, Uram, az égi madaraknak:

Hadd menjenek széjjel, szóljanak mindnyájan

Sírjaikon szerte a magyar hazában.

Adj nekik pihenést, üdvözítő álmot,

Legyen csontjaiknak nyugodalma áldott!

Kegyeletes utód szórja be virággal

S tanuljon a portól századokon által.

Áldd meg, kik javát munkálják a honnak,

Hírnevén, örömén híven fáradoznak!

Gyújts lelkükben erős, tündöklő világot!

Lehelj a szívükbe olthatatlan lángot!

Hadd mutassa e két égő fáklya fénye:

Hol van a haladás nemzeti ösvénye.

És ha megtalálták: útjokat ne fedd el!

Igazítsd a célhoz szent segedelemmel!

Add, hogy virágozzék békén Magyarország,

Ragyogja be földjét az arany szabadság.

Hegyei közt boldog népnek dala zengjen,

Messze róna síkján sárga kalász rengjen.

Sátoros erdőben szapora vad járjon,

Ízes hal cikázzék gyöngyöző hullámon.

Mesterség, művészet, tudomány fejlődjék,

Szálljon a hazára koszorú, dicsőség!

És ha vész fenyeget, harsona megharsan:

Kardjaink élére szállj zúgó viharban!

Csapj le, mint a villám, ellenség hadára!

Ne érezze sarkát szép hazánk határa!

Szállj, mint eleven tűz, lobogással égve,

Honszerelem gyanánt mindnyájunk szívébe!

Bátoríts, vezérelj tartós diadalra!

Szabadság Istene, vigyázz a magyarra!

Gyóni Géza:

Csak egy éjszakára...

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;

A pártoskodókat, a vitézkedőket.

   Csak egy éjszakára:

Akik fent hirdetik, hogy - mi nem felejtünk,

Mikor a halálgép muzsikál felettünk;

Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,

S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;

Gerendatöréskor szálka-keresőket.

   Csak egy éjszakára:

Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát

S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,

Robbanó golyónak mikor fénye támad

S véres vize kicsap a vén Visztulának.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket.

Az uzsoragarast fogukhoz verőket.

   Csak egy éjszakára:

Mikor gránát-vulkán izzó közepén

Ugy forog a férfi, mint a falevél;

S mire földre omlik, ó iszonyu omlás, –

Szép piros vitézből csak fekete csontváz.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:

A hitetleneket s az üzérkedőket.

   Csak egy éjszakára:

Mikor a pokolnak égő torka tárul,

S vér csurog a földön, vér csurog a fáról

Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben

S haló honvéd sóhajt: fiam… feleségem…

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:

Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.

   Csak egy éjszakára:

Vakitó csillagnak mikor támad fénye,

Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,

Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,

Hogy sirva sikoltsák: Istenem, ne többet.

Küldjétek el őket csak egy éjszakára,

Hogy emlékezzenek az anyjuk kinjára.

   Csak egy éjszakára:

Hogy bujnának össze megrémülve, fázva;

Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;

Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,

Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!

Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak

Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!

   Hogy esküdne mind-mind,

S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert,

Hogy hivná a Krisztust, hogy hivná az Istent:

Magyar vérem ellen soha-soha többet!

-         - Csak egy éjszakára küldjétek el őket.

 Papp-Váry Elemérné (Sziklay Szeréna), HITVALLÁS

 Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,

Hiszek egy isteni örök igazságban,

Hiszek Magyarország feltámadásában.

Ez az én vallásom, ez az én életem,

Ezért a keresztet vállaimra veszem,

Ezért magamat is reá feszíttetem.

Szeretném harsogni kétkedők fülébe,

Szeretném égetni reszketők lelkébe,

Lángbetűkkel írni véres magyar égre:

Ez a hit a fegyver, hatalom és élet,

Ezzel porba zúzod minden ellenséged,

Ezzel megválthatod minden szenvedésed.

E jelszót, ha írod lobogód selymére,

Ezt, ha belevésed kardod pengéjébe,

Halottak országát feltámasztod véle.

Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted,

Munkás, ki ennek élsz, boldog jövőd veted,

Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved.

Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vettél,

Polgár, ki ezzel kélsz, új hazát szereztél,

Magyar, e szent hittel mindent visszanyertél.

Mert a hit az erő, mert aki hisz, győzött,

Mert az minden halál és kárhozat fölött

Az élet Urával szövetséget kötött.

Annak nincs többé rém, mitől megijedjen,

Annak vas a szíve minden vésszel szemben,

Minden pokol ellen, mert véle az Isten!

Annak lába nyomán zöldül a temető,

Virágdíszbe borul az eltiport mező,

Édes madárdaltól hangos lesz az erdő.

Napsugártól fényes lesz a házatája,

Mézes a kenyere, boldogság tanyája,

Minden nemzetségén az Isten áldása.

Magyar! te most árva, elhagyott, veszendő,

Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,

Magyar legyen hited s tied a jövendő.

Magyar, legyen hited és lészen országod,

Minden nemzetek közt az első, az áldott,

Isten amit néked címeredbe vágott.

Szíved is dobogja, szavad is hirdesse,

Ajkad ezt rebegje, reggel, délben, este,

Véreddé hogy váljon az ige, az eszme:

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,

Hiszek egy isteni örök igazságban,

Hiszek Magyarország feltámadásában!

Régi magyar áldás

 Áldott legyen a szív, mely hordozott,

és áldott legyen a kéz, mely felnevelt.

Legyen áldott eddigi utad,

és áldott legyen egész életed.

Legyen áldott Benned a Fény,

hogy másoknak is fénye lehess.

Legyen áldott a Nap sugara,

és melegítse fel szívedet.

Hogy lehess meleget osztó forrás,

a szeretetedre szomjazóknak.

és legyen áldott támasz karod,

a segítségedre szorulóknak.

Legyen áldott gyógyír szavad,

minden hozzád fordulónak.

Legyen áldást hozó kezed,

azoknak, kik érte nyúlnak.

Áldott legyen a mosolyod,

légy vígasz a szenvedőknek.

Légy te áldott találkozás,

minden téged keresőnek.

Legyen áldott immár,

minden hibád, bűnöd, vétked.

Hiszen aki megbocsátja,

végtelenül szeret téged.

őrizzen hát ez az áldás,

fájdalomban, szenvedésben.

Örömödben, bánatodban,

bűnök közti kísértésben.

őrizze meg tisztaságod,

őrizze meg kedvességed.

őrizzen meg Önmagadnak,

és a Téged szeretőknek

Vigasztaló levél, magyarok földre.

         Wass Albert

 Jézus zsidó volt és zsidók voltak

kik fölszögezték a keresztre.

De Isten-voltát reánk hagyta

emberséges emberekre.

Bár latroké ma a világ

s annak minden rablott pénze:

sem az arany, sem az ezüst

nem váltható békességre!

Zűrzavar van ma a földön,

istentelen lopás, csalás.

De akik ezt reánk hozták:

azok számára nincs maradás!

Gonosz a gonoszság bére,

ki szemetet vet: gazt arat.

Elpusztul mind aki hitvány,

csak a becsületes marad.

Mert a derék embert Isten őrzi

s Ő bünteti a bűnösöket!

Bár Isten malma lassan őröl,

de felőrli a szemetet!

S lesz Krisztusban békessége

annak, kinek lelke tiszta,

s mindaz, ami rossz volt s elmúlt,

nem tér többé soha vissza.

Szeretet s nem gyűlölködés,

tisztesség és nem csalás:

a magvető munkájára

ez hoz csupán jó aratást!

Tanulj ember, tanulj magyar,

az élet ma oskola!

Ki szeretetből levizsgázik,

annak lesz csak jó sora!

A hitványat, mint a pelyvát

jóféle szél tova fújja,

míg az igazat megőrzi

az Úristen akarata.

Egyszerű kis versikémet

vidd el jó szél szép hazámba,

hogy aki szavát megérti,

legyen annak vigaszára!

 Bódás János 

 A MENNYBE MENT JÉZUSHOZ

lásd: a lét most sincs tele mézzel,

hogy rengeteg bűn, kapzsiság van

e szüléstől nyögdécselő világban.

Még nem mérték az igaz ember,

az az "igaz," kinél a fegyver,

az akar "jót," aki hatalmas,

a szegény, gyenge neve: hallgass!

... BÉKE?!... Öt kontinens rivallja

s a kapzsi ember meg se hallja,

sõt, a nevedben ölni készül,

s Te is, nem úr vagy már, de vádlott:

-- így váltottad meg a világot?

Engem nem tántorít el Tőled,

ha nem mindig látom erődet

de száz ok, érv, kínos eset

szól napról napra ellened

s a gyenge hit megtántorul,

ha nem látja: Te vagy az Úr!

Uram, nem magamért esengek,

de százmillió ember szenved,

tetű, éhség, rabszolga-járom

gyötri őket. Ezeket szánom.

Mocsok, sötét odúk penésze

s börtönfenék... Ez sokak része.

Csontváz-anyák korcsokat szülnek

s mind átkozódva, sírva tûrnek,

szívük már robbanásig megtelt

atom-erejű gyűlölettel...

A szenvedők nevében kérlek,

add, hogy legyen élet az élet,

ne köss békét herék hadával:

a munkát övezd glóriával.

Nem kívánjuk, hogy Tündérország

legyen a Föld... Hadd hulljon orcánk

harmata - de legyen az ember

ember, nemes, szép küzdelemben.

Tedd ujjongóbbá dalainkat,

ritkítsd meg sűrű sóhajunkat

s adj jó békét - ne majd a mennyben,<