NARRÁTOR: Az európai ember számára Isten nagy ajándéka, hogy a Karácsony mindig hideg. Akár hóval köszönt be, akár anélkül, éjszakáján és hajnalán sohasem jó hontalan vándornak lenni. Hontalan vándorok pedig mindig voltak és mindig lesznek. Kezdve Betlehem éjszakájától, folytatván a sort Andersen Koppenhágáján, a XX. század végének Budapestjén keresztül egészen az idõk végezetéig.

És mindig lesznek hozzánk hasonló emberek, akiknek karácsonyi játék után van hova hazamennünk, akikre meleg lakás, meleg ételek és becsomagolt ajándékok várnak.

Megpróbáljuk ma megjeleníteni a túloldalt, a decemberi éjben didergõ, ajtókon kívül rekedt Máriának és Józsefnek világát. Akik kopogtatnak ajtókon, vagy már nem is kopogtatnak. Akik nyomorúságukban, visszarettentõ külsõ és belsõ valóságukban mégis hordoznak valamit az újszülött Jézusból. A kis gyufaárus lány bennünk is vevõt keres. Portékája pedig maga az Evangélium: az Isteni Megváltó megkönyörült rajtunk és megszületett egy istállóban.

(A kislány bejön)

KISLÁNY: Az emberek az utcán mind a karácsonyról beszélnek. A fenyõfáról, amit délután majd feldíszítenek a szobában, a cukorról és a játékokról, amit egymásnak ajándékoznak. A papa minden évben ígéri, hogy nekünk is lesz karácsonyfánk, de, eddig sohasem volt. Tegnap este is azt mondta, hogy ma reggel elmegy dolgozni, és a pénzbõl vesz egy kis fenyõfát. De amikor napkeltekor fölkelt és kiment, utána siettem és láttam, hogy balra fordul a sarkon, és nem jobbra. Arra pedig nem a munkahelye van.

Régebben, amikor kicsi voltam, a Nagymama sokat mesélt nekem. Elmondta Heródes király történetét, meg a kicsi Jézusét, aki megszületett és utána egybõl menekülnie kellett a Szent Családnak. Tudom ám, szóról-szóra megjegyeztem! Nagyon jó volt beülni a kályha mellé a sarokba és hallgatni õt. De aztán elment és maradt a papa, akitõl minden este csak szidást kapok. Ma, igaz, hogy ünnep van, mégis, ez a nap is olyan lesz, mint az összes többi. Hazajön, kiabálni kezd...

(Egy nagyot sóhajt. Kintrõl léptek zaja hallatszik, belép az apa, kétdecis üveget szorongat)

APA: Hisz te még nem indultál a dolgodra? Eredj az utcára, ott a gyufa a sarokban!

KISLÁNY: De apa, ma karácsony van és azt hittem, hogy nem kell kimennem árulni!

APA: Ki parancsol ebben a házban? Én nap mint nap dolgozni járok, ha azt mondom, hogy elindulsz, akkor veszed a ruhádat és kimész. Megértetted?!

(Ütésre emeli a kezét. A kislány magára kap egy foltozott kabátot és hátramegy a nézõk közé. Az apa kimegy a színrõl.)

KÓRUS:
Apró, kék lábak járják a várost,
kérés szól: gyufát vegyenek!
Rongyokban járva, Kisjézust várva
a hóban csöpp lány didereg.

Vaskályha lángja játszik a falon,
tálakon már a csirkemell,
festett Betlehem áll az asztalon,
fölhúzós angyal énekel.

Szállást keresve vágyik melegre,
útra kelt már a szent család.
Karácsony este, a szél nevetve
kíván ma boldog éjszakát.

(A kislány a nézõk között jön vissza, szakadt ruhában, a lábán két hatalmas papucs. Félénken halad át a gyerekek között, fölmegy a színpadra. A tetején megáll, szembefordul a nézõkkel. Összehúzza magán a kabát szárnyait.)

KISLÁNY: Nagyon hideg van. Alig jár valaki az utcákon. Az emberek mind otthon vannak és ünnepelnek, csak nekem kell reggel óta kinn lennem. De hiába. Egyetlen szál gyufát sem tudtam eladni.

(Balról belép egy suhanc)

SUHANC: Ha a házak közt jártok, a belvárosban, az ablakokon benézve ünnepet láttok. Gyertyákat. Meleget. Mosolyt. Ahonnan én jövök, ott az ablakokon csak kifelé lehetett nézni, mert magasan voltak, és kívülrõl rácsot szereltek rájuk. Tavaly karácsonyra káposztalevest kaptam, meg öt botütést, mert megkérdeztem, hogy kaphatnék-e bele egy darab kolbászt.

Ó, igen, a nevelõk ott ügyeltek a rendre. Vigyáztak rá, hogy ne kérdezzünk fölöslegesen. Aztán nyáron 18 éves lettem. Kitettek a kapun. Az utcán megálltam és egy kõvel bedobtam az ablakot. Kint voltam a rács túloldalán. A szabadban aludtam, a város szélén. De most hideg van, és még oda is visszamennék, mert bent legalább futöttek. Csakhogy különös a világ. Eddig kiszökni nem lehetett, most visszamenni tilos. Kidobnak és azt mondják, karácsonyozz az utcán, vagy ahol akarsz!

KISLÁNY: Nem akarsz gyufát venni? Látszik rajtad, hogy te is fázol.

SUHANC: (Nevetve végignéz rajta) Még csak az kéne! Rosszkedvemben föl találnám gyújtani ezt az egész világot. Hanem a papucsod megtetszett! Olyan hatalmas, hogy jó lesz játék-bölcsõnek eladni valakinek.

(Felkapja a papucsot ami leesett a kislány lábáról, lerohan vele a lépcsõn, az alsó ajtó felé. Ott megfordul, vigyorogva szamárfület mutat a lánynak, majd az ajtón át távozik.)

KISLÁNY: Állj meg, ez a nagymama papucsa! Semmi más emlékem nincs róla ezen kívül.

(Utánaszaladna, de a másik lábáról is leesik a papucs. Leül a lépcsõre és dörzsölgetni kezdi a lábait. Ezalatt a zenekar halkan játszani kezdi: A Kisjézus megszületett, örvendjünk. Csak zene, ének nélkül. Ezt zavarja meg az oldalról felhangzó zaj. Kisvártatva három pityókos alak támolyog elõ. Középen megállnak és egymást átkarolva "csujogatni" kezdenek.)

3 POLGÁR:
Karácsonykor minden kocsma
egész éjjel nyitva van,
ünnepnap van, nem dolgozunk,
csak nótázunk hangosan.

Figyelj reám, jó barátom,
nem rossz dolog a karácsony!

Annak, aki kitalálta,
dicsõség és örök hála!

Az a legfontosabb kérdés,
Hol van itt egy italmérés?

(A lépcsõn lebotorkálva majdnem átesnek a kislányon.)

1. POLGÁR: Nocsak, egy kislány. Hát te mit tekeregsz erre?

KISLÁNY: Bácsik, vegyenek egy pár szál gyufát. Otthon a papa várja a pénzt és addig nem mehetek haza, amíg el nem adom az utolsó szálat is.

2. POLGÁR: Hogy micsodát? Gyufát? Csak nem azt akarod bemesélni a bácsiknak, hogy te itt gyufát árulsz?

KISLÁNY: De hisz itt van! Nézzék meg, egy egész skatulya! Még a papám szerezte. Úgy ám! És tegnapelõtt három dobozzal el tudtam adni belõle. No, vegyenek már! Csak egy-egy szálat!

3. POLGÁR: Kislány, kislány! Azt hiszed átejtheted a bácsikat? Mondd csak, hány éves vagy?

1.POLGÁR: Mire tanított a papa? Tizenöt? Tizenhat?

KISLÁNY: Ó, ilyen idõs még nem vagyok, csak tizenegy. De ezt én a papa nélkül is tudom! De kérem, legalább egy szálat vegyenek, közösen, hogy egy rézpénzt haza tudjak vinni!

1. POLGÁR: Adok egy jó tanácsot, picinyem. Állj félre az útból. Nekünk most fontos dolgunk van.

2. POLGÁR: Úgy bizony, Nem érünk rá itt veled foglalkozni. Csak nem képzeled, hogy rád költjük a pénzünket?

3. POLGÁR: Félre az útból!

(Löknek egyet a kislányon és tovább botorkálnak. Lemennek a lépcsõn, ki az oldalajtón.)

KISLÁNY: Egyre sötétebb van és a szél is erõsen fúj. A lábamat már nem is érzem, mintha két kõdarab lenne. Hazamegyek, hátha nem zavarnak vissza az utcára. Csak legalább a papucsom megvolna!

(Kimegy.)

KÓRUS:
Rézpénz nélkül, papucs nélkül
nagykabátod csupa folt.
Kisjézusnak, jászolában
szeretõ oltalma volt:

Szuz Mária betakarta,
József gonddal õrizte,
hideg éjben, hogy ne fázzék
ökör, szamár lehelte.

Hazafelé tartasz félve,
nem vár otthon szent család,
karácsony este, a szél nevetve
kíván ma boldog éjszakát.

(A kislány apja, balkezével markolva annak kabátját, kitolja õt a színpadra. Jobbjában borosüveg. A lány ijedten lépeget hátra.)

APA: Azt mondtam neked reggel, hogy csak akkor merj hazajönni, ha eladtad az összeset. Ráadásul még a papucsodat is elvesztetted, takarodj vissza a térre és amíg a papucsot meg nem találod, házunknak még a tájékát is kerüld el!

(Meghúzza az üveget)

KISLÁNY: De hisz mondtam, hogy egy fiú elszaladt vele!

APA: Hát szaladj utána, s vedd vissza, vagy csinálj, amit akarsz, de mindenképp kerítsd elõ!

KISLÁNY: Hadd maradjak itthon! Legalább ma, karácsonykor!

APA: Neked akkor lesz karácsonyod, ha eladtad az összes gyufát.

(Kimegy a színrõl. A kislány középen leül.)

KISLÁNY: Ilyen késõn már senki sem jár az utcákon, reggelig biztos nem találok egyetlen embert sem.

(Balról belép egy hölgy, mellette ünnepi ruhába öltözött kislány.)

HÖLGY: Megjegyezted, kislányom, hogy mit kell mondani?

GYEREK: Kezit csókolom, Jörgen bácsi, a Jóisten áldja meg a sok játékért, amit küldött karácsonyra nekem és testvéreimnek.

HÖLGY: Jól van. És illedelmesen viselkedj, ne piszkáld az orrodat, ha kérdeznek szépen válaszolj, a vacsoránál használd a szalvétát, ne a ruhádba töröld a kezed...

(A gyerek a szavába vág.)

GYEREK: És Zelma néni sütött mandulás süteményt? Mert az tavaly olyan jó volt!

HÖLGY: Idehallgass, kislányom, tudod, hogy azt az egyet nem tudom elviselni amikor nem várod meg, hogy befejezzem a mondatot: - tehát ne a ruhádba töröld a kezed, a vacsora után pedig szépen odaülsz a zongora mellé és eljátszod a bácsiéknak...

(A gyerek ismét közbekotyog.)

GYEREK: De én utálok zongorázni, és nem is fogok eljátszani semmit!

HÖLGY: Már megint kezded? Vedd tudomásul, hogy ha ilyen utálatosan viselkedsz, máris megyünk haza. Megértetted?!

KISLÁNY: Asszonyom, vegyen tõlem egy skatulya gyufát!

GYEREK: Te kis ágrólszakadt! Hát te meg honnét kerültél elõ? Nézd, mama, hisz ez mezítláb járkál! Fölfázik a lábad, aztán majd bedugnak az ágyba, meglátod!

KISLÁNY: Elveszett a papucsom, és a papa nem enged haza, ha nem találok egy embert, aki megveszi a gyufát. Vegyetek egy dobozzal, vagy legalább egy-két szálat, jó?

HÖLGY: Eridj innét, te! Hozzá ne nyúlj a lányomhoz! Ki tudja milyen betegségeket hordozol!

KISLÁNY: De én nem vagyok beteg! Hát igazán nem akarnak venni?

HÖLGY: Menj innen, nem hallod? Az ilyen kis koldusokat össze kéne gyujteni a rendõröknek és bezárni õket, hogy ne zavarják a becsületes emberek nyugalmát.

(Kimennek.)

KÓRUS:
Sötét az éj és kihalt a város,
csak a szél süvít az utcán,
melegre, fényre vágyik a szíved,
gyújts meg egy gyufát, kislány!

KISLÁNY: Nem szabad meggyújtanom, otthon nagyon megvernének érte.

KÓRUS: Gyújts meg egy gyufát, kislány!

KISLÁNY: Hát jó. De csak azért, mert másképp talán megfagynék.

(Meggyújt egy szál gyufát. A vetítõvásznon megjelenik egy tál, rajta libasült.)

KISLÁNY: Egy egész sült liba! Ilyet még sose láttam!

(Odaszaladna a vászonhoz, de a gyufa kialszik, s a kép is eltunik.)

KÓRUS:
Sötét az éj és kihalt a város,
csak a szél süvít az utcán,
melegre, fényre vágyik a szíved,
gyújts még egy gyufát, kislány!

KISLÁNY: Gondoljátok, hogy a liba valóság volt, s most talán az enyém lehet?

(Újabb gyufát gyújt. A vetítõvásznon megjelenik egy csodálatosan földíszített fenyõfa, körülötte ajándékok és boldog gyerekek.)

KISLÁNY: Egy igazi karácsonyfa! Várjatok meg, ne tunjetek el, szeretnék én is közétek állni!

(A gyufa kialszik.)

KISLÁNY: Istenem, már csak két szál gyufa maradt. Mit csináljak? Sohasem merek többé hazamenni!

KÓRUS:
Gyújts még egy gyufát, kislány!

(A kislány meggyújtja a harmadik gyufaszálat. A vetítõvásznon õsz hajú, mosolygó idõs asszony arca jelenik meg.)

KISLÁNY: Nagymama, nagymama! Vigyél magaddal! Itt lenn a földön csak verést kapok amióta elhagytál bennünket! Ne hagyj most is magamra!

(A gyufa kialszik. A kislány tanácstalanul áll a megmaradt egyetlen szállal kezében.)

KISLÁNY: Mit tegyek? Minden szép és jó eltunik, amikor a gyufa kialszik. Nagymama is elhagyott, évekkel ezelõtt, s én magamra maradtam. Akkor az öreg pap azt mondta, hogy örüljek, mert õ már fönn van a mennyországban, ahol egyszer majd újra találkozunk, s akkor többé sosem válunk el. De most õ is eltunt, mint a libasült és a fenyõfa.

(A zenekar ismét az "A Kisjézus megszületett, örvendjünk" dallamát játssza. Hátulról, a nézõk közül elindul a Szent Család. Mária karjai közt alszik a gyermek Jézus. Fölmennek a színpadra.)

KISLÁNY: Ti honnan jöttetek? Olyan nagyon ismerõsek vagytok. Nem vesztek gyufát? Már csak egyetlen szálat tudok eladni.

MÁRIA: Nincs pénzünk, szegények vagyunk. A fiamnak egy kis melegre volna szüksége. Egyetlen apró tuzlángra.

KISLÁNY: Ez az utolsó szál. Ha ezt is meggyújtom, semmi sem marad. Otthon nagyon ki fogok kapni.

JÓZSEF: Egész este szállást kerestünk, de sehol sem fogadtak be minket.

MÁRIA: Nézd meg a kisfiamat! Tudod, nemrég született és én nagyon félek, hogy megfázik.

(A kislány meggyújtja a gyufát, a nagymama képe újból megjelenik.)

KISLÁNY: Ne tunj el nagymama, várj meg!

(Odaszaladna a képhez, de József visszatartja.)

MÁRIA: Várj, ne siess sehova! A nagymamád minket küldött, hogy, ha akarod magunkkal vigyünk. Már régóta vár téged és mi is várunk mindannyian. Látod, a fiam rád nevet, köszöni a meleget, amit adtál neki.

KISLÁNY: Igazán magatokkal visztek?

MÁRIA: Igazán.

JÓZSEF: Úgy látom, lassan hajnalodik, ideje indulnunk.

(A kislány leveszi a nagykabátját és leteríti a legfelsõ lépcsõre, majd közösen távoznak a sekrestyeajtón.)

NARRÁTOR: A hideg reggelen aztán keresni kezdték a kis gyufaárus lányt, de csak a foltozott nagykabátot és leégett gyufaszálakat találták meg. Nem tudta senki, hogy milyen fényesség vette õt körül, amikor Máriával és Józseffel együtt elhagyta ezt a világot.

KÓRUS:
"Mostan kinyílt egy szép rózsavirág..."