Öregúr: “Esztelenség!” /mormogja az öreg Úr s haragosan elfordította, arcát az ablaktól/

Elbeszélő: De rövid idő múlva, ismét kitekintett s észrevette, hogy egy öreg anyóka egy
        fiú karjára támaszkodva, egy bódé előtt megállt és játékszereket vásárolt.
        Azután kikerestek egy csinos kis fenyőfát, melyet a fiú vállára emelt s
        mindketten boldog arccal hagyták el a piacot.

Öregúr: /Kezébe rejtette arcát a fennhangon mormogta/ Bárcsak én is ilyen boldog
        lennék. Lennék bár szegény, mint az asszony, csak volna itt Lujzám és
        gyermekeim! Ah, mindenki örül, a legszegényebb is, s én a gazdag,
        mondhatatlan boldogtalan és elhagyatott vagyok.

Elbeszélő:Ekkor belépett Henrik, a szolga.

Szolga: Tábornok úr, egy szegény ember kér adományt, mert nincs mit ennie az
        ünnepek alatt, tüzelője is hiányzik s már olyan öreg, hogy alig tud menni.
        Nincs senkije, aki gondoskodnék róla!

Öregúr: Mit törődöm vele, nem adok semmit! Küld el s tiltsd meg neki, hogy újra eljöjjön!

Szolga:  /Szomorúan kimegy a parancsot teljesíteni/

Öregúr:Mégsem örül hát mindenki, mint előbb gondoltam: ez a kéregető úgy látszik
        hasonló helyzetben van, mint én, csupán az a különbség, hogy szegény.
        Könnyen segíthettem volna baján s talán mindene meg lett volna, amit szíve
        kívánhat: de nem, éppen ezt nem akarom: elégtételt nyújt nekem a tudat, hogy
        nem én vagyok egyedül boldogtalan.

Elbeszélő: Scheideberg tábornok nem volt mindig boldogtalan, volt idő, mikor a világ
        legboldogabb emberének képzelte magát, mert kedves felesége és jó gyermekei
        voltak. Akkor könnyű volt másokat megörvendeztetnie, s szívesen
        beleegyezett, ha felesége megajándékozta a szegényeket. De mikor egyik
        gyermekét a másik után elragadta a halál s utoljára a  felesége is egyedül
        hagyta, szíve sötét lett, mindentől visszavonult s nagy elkeseredettségében élt.
        S valahányszor karácsony közeledett, eszébe  jutott régi boldogsága, s ilyenkor
        különösen haragos volt, úgyhogy szegény Henrik türelme nagy próbákon ment
        keresztül.

Szolga:           /Bejön, látja, hogy ura alszik, vissza akar húzódni. /

Öregúr:          /Haragosan/ Nos, mit akarsz már megint?

Szolga: A cipész elhozta a számlát és szépen kéri tábornok urat, hogy egyenlítse ki,
      mert.. .mert... ma szeretné pénzét megkapni és nem újévkor.

Öregúr: Mit jelentsen ez? /ingerülten/ Különben is ne csinálj olyan arcot, mintha
      valamilyen örvendetes esemény történt volnál Hallod, ne nézz rám örvendező
      arccal! Cseppet sem vagy tekintettel kedélyállapotomra, ma különösen
      kiállhatatlan vagy!
      De minek is beszélek, úgy sem használ semmit, javíthatatlan vagy téves
      felfogásaiddal! Nos, miért zavarsz ma evvel a haszontalan papírdarabbal?
      Beszélj?!

Szolga: Tábornok úr tudja, holnap karácsony van és....

Öregúr: Olyan nap, mint a többi.

Szolga:  Ilyenkor több pénzre van szükség, mint máskor... de nem azért kéri ma  az
        ember pénzét.

Öregúr: Miért hát?

Szolga: Bátyjának akar valamit vásárolni, amire előbb nem gondolt, de ma kibékült
        vele, tehát szeretetét különösen be akarja bizonyítani, de hiányzik ehhez a
        szükséges pénz.

Elbeszélő: Scheideberg tábornok nem válaszolt, hanem keserű tekintetét egy előtte álló
        képre vetette. Feleségének és gyermekeinek fényképe volt, drága kerettel
        körülvéve, melyet hosszú gyász-fátyol takart. Henrik nem tudta felfogni, miért
        nézi ura oly keserű tekintettel a képet, de hirtelen eszébe jutott ennek oka.
        Néhány évvel ezelőtt történt, hogy ez a kép eltűnt a lakásból, éppen akkor,
        amikor a tábornok sógora hazajött Amerikából látogatóba. A tábornok
        meggyanúsította sógorát a kép ellopásával, aki nagyon megbántódva utazott
        vissza, Később a kép megkerült.
        Egy koldusasszony osont be egykor a lakásba és elvitte a képet az értékes
        keretért. De aztán visszahozta, remélve, hogy jutalmat kap. A tábornok
        rendkívül szégyellte magát, hogy sógorát meggyanúsította és őszinte szívvel
        kért tőle bocsánatot, de levelére azt a választ kapta, hogy nem akar többé tudni
        róla, ők ketten mindenkorra végeztek egymással. Azóta nem hallott sógora
        felől semmit, s bár nem akarta beismerni, de azóta még boldogtalanabb lett,
        mert Herwig sógora levelei azelőtt kissé mindig felvidították kedélyét.
        Scheideberg tábornok most minderre visszagondolt és oly szegénynek érezte
        magát! Valóban irigyelte a cipészt, hiszen az kibékült bátyjával. Vájjon neki
        tényleg szüretet nélkül kell maradnia?

Szolga:             /Halkan köszörüli torkát/

Öregúr: Még itt vagy? Ha összeszedted volna gondolataidat, azonnal elküldted volna
        azt az embert, mert eszedbe juthatott volna, hogy a mondottak szomorú
        emléket keltenek bennem. Mindig ilyen kellemetlen dolgokkal jössz, tudd meg
        nem fogom ennek az embernek kívánságát teljesíteni, jöjjön néhány nap múlva.

Szolga:             De nagy örömet szerezne vele annak az embernek.

Öregúr:            Lehet, de nem akarok.!

Szolga: Tábornok úr is örülne, mert aki másokat boldogít, maga sem maradboldogtalan.

Öregúr: Hallgass! fecsegésedet nem akarom hallani. Ma megint bolond kedved van.
        Miért nem mégy és teszed, amit parancsoltam?

Szolga:             /Kimegy, majd nemsokára újra visszajön/

Öregúr:            Mit akarsz már megint?

Szolga: Egy szegény asszony akarná szép dolgait eladni, bejöhet, hogy megmutassa tábornok urnák?

Öregúr: Mi jut eszedbe! Mit csináljak vele? Tudnod kellene, hogy nem kell engem
        ilyen, dolgokkal megterhelni! Nos mit állsz még itt, nem használhatok
        csecsebecséket.

Szolga:De az asszony azt gondolja, hogy a tábornok úr ajándékot akar vásárolni.

Öregúr: Nekem sem ajándékoz senki semmit! Neked se jusson eszedbe, hogy én valamit ajándékozzak, most már tudod véleményemet, mehetsz!

Szolga:             /szomorúan kimegy s felsóhajt/ Ah, másképp volt valamikor!

Öregúr:Borzasztó, hogy mindig ilyen dolgokkal jön, már tudnia kellene, hogy nem ér
        semmi célt, de nem tudja elfelejteni a régi boldog időket, mikor mindig
        teljesítettem kérését, ha szegényekről volt szó. De most mikor én is boldogtalan
        vagyok, nem fogok senkit boldogítani. - Szeretném tudni, boldogok-e azok aki,
        a felső emeleten laknak, fogják-e érezni karácsonykor az anya hiányát?

Elbeszélő:A tábornok gondolatait megzavarta egy kis fiú belépése, aki eljött, hogy
        felolvasást tartson a tábornok úrnak. Mióta az öreg úr sokat betegeskedett,
        gyönge szemei miatt nem olvashatott. Kunce Pál, Henrik kis barátja,
        mindennap lejött, s felolvasta a legújabb híreket. A kis Pál  egy tanítója volt a
        fia, ki a ház második emeletén lakott. A család apa és hét gyermekből áll, kik
        közül a legidősebb, a tizennyolc éves leány helyettesítette az anyát, kié az év
        folyamán halt meg.

Pali:                 Beleegyezik tábornok úr, hogy most fölolvassak?

Öregúr:             Igen.

Pali:                 /Elfoglalja helyét és jó erős hangon kezd/

Öregúr:            Ti is fogtok karácsonyfát díszíteni?

Pali:   /csodálkozva a kérdésen feleli:/ Már fel is van díszítve, én is segítettem Máriának.

Öregúr:            Örültök, hogy karácsony van?

Pali:Ó, de mennyire örülünk! Karácsony a legszebb ünnep, legjobban szeretem a karácsonyi énekeket. Kis testvérkéim…

Öregúr:            Olvass tovább!

Pali:                 /tovább olvas, észreveszi, hogy az öregúr elaludt, lábujjhegyen távozik/.

Elbeszél: És Pali fölsietett a lépcsőn a lakásába, hol kis testvérei már nagyon várták,
        hogy karácsonyi történeteket meséljen nekik. Senki sem értette ezt olyan jól,
        mint Pál. Mária sok dolga miatt nem foglalkozhatott velük. Mikor a tábornok
        felébredt, csodálkozva tekintett körül a szobában.

Öregúr: Már elment a kisfiú! Szerettem volna tőle megkérdezni, miért örülnek. Ha az
        ajándékoknak örülnek, megmondta volna, annak nem örülnek. Örülni tudnak,
        dacára, hogy nincsen anyjuk? Miképpen lehet az?

Elbeszélő: Gondolkozott, de nem tudta ezt a rejtvényt megoldani. Annyira foglalkozott
        vele, hogy nem értette meg Henriket, ki a levetkőzésnél megkérdezte tőle:

Szolga:            Megengedi tábornok úr, hogy holnap reggel elmenjek az Istentiszteletre?

Öregúr:            Igen, nem bánom!

2. jelenet

Elbeszélő: Karácsony reggel van. A tábornok úr egyáltalában nem volt ünnepi
        hangulatban, éppen reggelizett, mikor valaki halkam kopogott az ajtón.

Öregúr:            Szabad.

Pali:/Belép, kezében virágcserepet tartva/ Ugyebár Önnek ajándékozhatom ezt a  virágot?

Öregúr:  /Meghökkenve, habozva néz a fiúra/ Nekem akarod ezt a szép rózsát
        ajándékozni,? Kedves tőled, hogy rám gondolsz, sokszor köszönöm neked, de
        hogy jössz te ehhez?

Pali: Papa azt mondta, mikor mi örülünk, másokat is meg kell örvendeztetnünk, én
 tehát Önnek akartam örömet szerezni.

Öregúr:Mert ti boldogok vagytok? Tehát már nem szomorkodtok mamátok halála miatt?

Pali:Szeretnénk, ha még köztünk lenne, de most a mennyben van, ahol minden olyan szép s igazán nem lenne tőlünk szép, ha ezt a boldogságot  megirigyelnénk tőle, később mi is hozzá megyünk és soha többé nem szakadunk el  egymástól.

Elbeszélő:Az öregúr csodálkozva nézte a kis beszélőt: ez volna tehát az a néki oly
        nehéznek látszó rejtvénye Innen ered a csendes öröm, a nagy boldogság.
        Milyen egyszerű, mégis milyen tartalmas! Nála egészen másképp volt!  Ő
        irigyelte övéitől ezt a boldogságot, fájt neki, hogy ott vannak, ahová vágytak,
        nem akarta őket magától elengedni és önzésében csak magára gondolt.
        Civakodott Istennel, nagy elkeseredettségében sokszor elzárta szívét mások
        szüksége és nyomora előtt. Óriási nagyságában álltak előtte a bűnei. Óh,
        lehetett e még reménysége hogy a hazamentekkel egykor találkozhasson?
        Miért is nem gondom soha a jövőre, miért gondolt mindig csak a múltra? b- így
        gondolkodott magában.

Pali: Ma született a Megváltó, mi most üdvözülhetünk, ezért örülünk a karácsonynak. Elmondhatom a karácsonyi verset?

Öregúr:            /Fejbólintással adja beleegyezését/

Pali: Mert ügy szerette Isten e világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Öregúr:  /Meghatva figyelt a fiú szavaira, karjaiba zárta és megcsókolta/
        Bár én is nyerhetnék ilyen hitet!

Pali:                 /eltávozik/

Szolga:             /bejön/

Öregúr:            Mind csak Henrik miért éppen karácsonykor olyan boldogok az emberek?

Szolga:Mert ezen a napon részesült az emberiség a legnagyobb boldogságban,
        legtökéletesebb üdvben, örökre el volnánk veszve, ha Isten mérhetetlen
        szeretetében nem küldte volna el hozzánk Fiát, hogy megváltson bennünket.

Öregúr:           Tudod-e biztosan, hogy nem fogsz elveszni?

Szolga:             Igen ezt biztosan tudom! mert: Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van.

Öregúr:/Gondolataiba mélyed.../ Te boldog ember vagy! De mondd nekem őszintén
        mit gondolsz: van-e még számomra is mentség? Nem kell elmondanom, mi van
        szívemben, nagyon jól ismersz, elég sokszor szenvedtél modorom miatt.
        Lehetek-e én is olyan boldog, mint te, mint Pál és még sokan mások?

Szolga:            Egészen biztosan tábornok uram! /ujjongó, örömteli hangon/

Öregúr:           De honnan tudod ezt?

Szolga:  Isten igéjében van, hogy senki sem lesz kizárva, hiszen azért adta Fiát, hogy általa bűneink bocsánatát nyerjük.

Öregúr:           Ezt magam szeretném olvasni, légy szíves hozd ide feleségem bibliáját!

Szolga:  De nem szabad szemét erőltetnie, hívjam le Pált? Ő szívesen olvas föl Önnek.

Öregúr:Csak hagyd kedves Henrik, saját szememmel akarok róla meggyőződni, van-e még számomra segítség.

Szolga:             /előhozta a kért könyvet, azután visszahúzódik/

Elbeszélő:Scheideberg tábornok mélyen belemerült Isten igéjébe. Üdvösség után
        sóvárgó vágy töltötte el egészen. Minél tovább olvasott, annál világosabb lett
        szelleme, kételkedései lassan-lassan múlni kezdtek és egyre biztosabb lett
        abban, hogy még van segítség számára.

Öregúr:Itt van a kedves vers: “Mert ügy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát
adta, hogy valaki hiszen Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen”.
                        - Hiszek kedves uram, segíts legyőzni hitetlenségemet!

Elbeszélő: Este sokáig feküdt ébren ágyában és a nap eseményeire gondolt. Be kellett ismernie, hogy ilyen áldásos karácsonya még sohasem volt, akkor sem, mikor övéi még éltek, mert most végre megnyílt a szeme!

 3. jelenet

Elbeszélő:  Mikor az ünnep elmúlt, a tábornok elhatározta, hogy mindazt jóvá teszi, amit elmulasztott, tudniillik másokat megajándékozni.
Csak azt nem tudta, miképpen, kezdje meg, ezért Henrikhez fordult:

Öregúr: Ismered azt az embert, aki karácsony előtt itt volt és én elutasítottam?Szeretnék neki örömét szerezni.

Szolga:             Kérdeztem hol lakik, majd megtalálom.

Öregúr:            Jó, de mit adjunk neki? Hosszú ruhája volt?

Szolga: Igen, látszott, hogy fázik, mert nem volt felöltője, cipőre is szüksége volna és egy meleg sálra, alsóruhája is alig van.

Öregúr:Bevásárolnád ezeket a dolgokat? Végy jó holmit és ha még eszedbe jut valami, hozd el!

Szolga:             Elintézem /indulni készül/

Öregúr:            Várj csak, Henrik, tudod-e hol lakik az asszony, aki eladni akart valamit?

Szolga:             Itt lakik a hátsó házban, özvegy ás négy gyermekről kell gondoskodnia.

Öregúr:Mit ajándékozhatnánk Pálnak? Valami szépnek kell lenni, minek tudna örülni legjobban?

Szolga: Tudom, mit óhajtana: egy hegedűt szeretne kapni, egyszer megmondta  nekem bizalommal.

 Öregúr:           Nos tehát van már számára ajándék, de mit kívánsz magadnak te, Henrik?

Szolga:             Nincs kívánságom Uram, én boldog vagyok, mert Ön is boldog.

Öregúr:            Ezt tudom, de neked is kell valami, szükséged van új vasárnapi öltönyre.
                        Menj keress valami finom posztót s vétess mindjárt méretet magadról!
                        Úgy, most láss hozzá, hogy mindezt elintézzed!

Elbeszélő:Örvendezve hagyta el a szobát Henrik, hogy az átvett utasításokat elintézze.
        Mikor hosszabb idő múlva visszatért, ügy meg volt terhelve csomagokkal, hogy
        alig tudott mozogni. Urának legnagyobb megelégedésére végzett mindent.
        Miután mindent becsomagoltak, Henrik újra útnak indult, hogy az ajándékokat
        rendeltetési helyükre vigye. Hogy mennyi boldogságot vitt ezáltal magával a
        házakba, nem lehet leírni. Mikor visszajött, elmondta a tábornoknak, aki
        elhatározta, hogy ezentúl nagyobb mértékben tesz jót.

Elbeszélő:Elmúlt egy év. Újra itt a karácsony. A teremben feldíszített karácsonyfa áll.
Egy hosszú asztal áll. Egy hosszú asztal gazdagon meg van rakva ajándékok-  kal.
Henrik beengedte a meghívottakat.

Öregúr: Énekeljünk!/ az egybegyűltek karácsonyi éneket énekeltek/

Pali: karácsonyi történetet olvas a bibliából/ Lukács 2:10-14 /
        Majd János ev. 3:16-ot/
        Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki
        hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Elbeszélő:Ezután a Hűséges Henrik kiosztotta a vendégeknek az ajándékokat, akik azt
        megköszönve, csendben hazatértek. Az öreg tábornok is megtekintette
        ajándékait. Palitól egy gyönyörű képet kapott, mely az öreg Simeont ábrázolta,
        karján a gyermek Jézussal.

Öregúr: /Hangosan olvassa a képen, lévő feliratot/ “Mostan bocsátod el Uram a te szolgádat békével, mert szemeim látták a te üdvösségedet.”  És még valami, egy levél! Vajon kitől? /felbontja és olvassa/ “Drága sógorom!
Most kórházból írom neked néhány soromat.  Itt a fájdalmak között megismertem azt, aki azért jött, hogy megmentsen bennünket az örök haláltól,  megtaláltam Megváltómat! Bocsáss meg, hogy csekély hibád miatt oly soká haragudtam rád. Szeretném még egyszer
megmondani neked, hogy nagyon szeretlek” Áldott legyen az Úr, az ő kimondhatatlan jóságáért.

Elbeszélő: Így lett a boldogtalan Scheideberg tábornokból Istennek nagyon boldog
         gyermeke és szerető szívű szolgája, aki további életében mindig csak azt
         kereste, hogyan tehetne mindenkit boldoggá